A hóra jött az ónos eső, ami arra késztette a kecskéimet, hogy rövid időn belül megtanuljanak korcsolyázni. Ahogy reggel kiléptek az ajtón (van egy kis terasz jellegű rész) mind nagyon igyekeztek elhagyni a síkosságmentesítetlen területet, ami persze inkább megsajnálnivaló jelenet volt, de én nagyon kiröhögtem őket. Később visszamentem, hogy feltörjem a jeget és lekaparjam (meg hogy levideózzam ahogy csúszkálnak) de addigra sajnos már megtanultak nagyon lassan és nagyon óvatosan közlekedni a koripályán.

 A múlt héten hoztunk újabb szénaadagot, ezúttal sajnos nagy körbála formájában. Ezzel az a gondom, hogy nincs hova rakni, mert ugye elől nem hagyhatom mert a kecsók kivégzik, eltiporják és földi maradvánnyá teszik, ahelyett, hogy elfogyasztanák. Ha itthon, kerítesen belül hagyom, az túl macerás, mindig át kellene cipelni a napi adagot. Úgyhogy felraktam a padlásra. Ha elég nagy lenne az ajtó (és elég megbízható a padlás padlója terhelés esetén) felgurítottam volna. Ehelyett nagy bánatomra nem volt más lehetőség, szétszedtem az egészet, és kévékbe kötözve pakoltam fel. Azért megemlítem, hogy amikor leraktuk a bálát az udvarra, őrizetlenül hagytam 10 percre és mire visszaértem Tejföl nem hogy fölment rá, hanem a tetetjén feküdt és ette. Jellemző.

 Kíváncsi voltam mi mindent képesek megenni, úgyhogy vittem nekik zaccot. Nos, megharapták a kezem mert nem bírták kivárni míg kiöntöm a zacskóból. Bár gyanítom nem voltak oda érte, nagy lelkesedésükben megnyalogatták és annyiban hagyták a témát.

 Lassacskán mind a három vemhes kecske belép az utolsó 6 hétbe. LSD pedig szinte kivirult áldott állapotában. De tényleg, jobban néz ki, már nem olyan a feje, mint aki szívott valamit, hanem szép tágra nyitja a szemét és egész aranyos a pofija meg ahogyan néz. A végén még lesz belőle valami. A pocakjukat pedig tapogattam és egész biztos vagyok benne, hogy éreztem, ahogy mocorog a kisgida.